Helyes út

Előfordul, hogy rájövünk, nincs könnyebb, csak helyes út. Persze még ekkor is ellenállhatunk a szív és az erkölcs szavának, de akkor is tudni fogjuk, mit kellene, mit kellett volna tennünk.

Azt megfigyeltétek már, hogy a könnyű és a helyes út között többnyire a pénz a választóvonal?

Könnyebb úgy tennünk, mintha nem tudnánk, hogy az alagsorban éheznek a macskák, és nem törődünk velük, mert ellenkező esetben a cég megvonja tőlünk a jutalmakat, sőt, büntetést fizettetnek velünk.

És ezt egyezményesen mindenki elfogadja, mert pénzből élünk.

Az állatok meg nyugodtan éhen halhatnak. Akkor is, ha egészen eddig mi hordtuk nekik az ételt, és nem tanultak meg gondoskodni magukról.

Tesszük ezt úgy és akkor is, hogy és ha a szívünk mást diktál.

És ha mégis a helyes utat választom, azzal azt kockáztatom, hogy az összes munkatársamtól megvonják a jutalmakat, nem csak tőlem. Bárki választaná is a helyes utat, ezt kockáztatná.

Ez így megy mindenhol, mindennel kapcsolatban.

Látod a problémát, tudod, mit kell tenni, tennéd is a dolgod, mert van szíved, amire alkalmanként még hallgatsz is, és még sem teheted, mert nem gondolhatsz csak magadra.

Pedig még ekkor is magamra gondolok, nem igaz? Mert nem szeretném, hogy miattam mások is bűnhődjenek, holott tudom, hogy a tettem nem érdemelne büntetést. Dicséretet sem, mert az éhezőnek enni adunk, a meztelent felöltöztetjük, az életet bármi áron óvjuk, a szeretettel nem fukarkodunk.

És mégis. Vagy mégsem.

Vajon kit köpök pofán, ha tudom, mi lenne a helyes cselekedet, mégsem teszem meg?

Hogyan lehet ezek után tükörbe nézni?

Lehet egyáltalán?

És mindennek fényében valóban létezik könnyebb út?

Csönd

Érezted már azt, hogy olyan szépség tárul eléd, hogy a szavad is elakad? Megpillantod a csodás, vibráló színekben játszó naplementét, az erdei sétád alatt élénk madárcsicsergés kúszik a füledbe, a cukrászdában a habos sütemény édes íze szétolvad a nyelveden vagy a kedvenc versed szavai megérintik a szíved.

Mit teszel ekkor?

Hagyod, hogy mindez eljusson hozzád? Átveszed az ajándékot? Forgatod a kezedben örömmel? Lelkesen csomagolod ki, vagy lassan, a papírra is vigyázva? És aztán gyönyörködsz-e benne teljes szíveddel?

Hagyod, hogy a béke és nyugalom rád telepedjen? Megengeded magadnak, hogy túlcsorduljon a szíved a boldogságtól, hogy mindezt átélheted? Érzed a hálát azért, hogy ennyi szépségben bővelkedő világban élsz?

Észrevetted már, hogy ilyenkor feleslegessé válnak a szavak, sőt, a lelked csendre vágyik?

És ha mindezt felismered, megadod magad a csendnek, és magadnak megadod a csendet?

Vagy rohansz tovább, folytatod a hadarást és egy pillantással, egy bólintással vagy egy hümmögéssel elintézed, amit tapasztal(hat)sz?

Ha csendben vagy, mindent élesebben látsz, mélyebben érzel, tisztábban hallasz. Mindent. Tisztábban hallod saját belső hangod, mélyebben átérzed az örömöd, élesebben látsz rá magadra és az életedre.

És tudod, mit tapasztalsz még, ha elcsendesedsz?

Szabadságot, ugyanakkor óvó szeretetet. A végtelent és a parányit. A Mindent és a Semmit. Erőt és nyugalmat. Rendet – kívül és belül.

Ha csöndben vagy, magával az Élettel találkozol. Összemosolyogtok, megsimogatja az arcod és melegséggel tölti el a szíved. Érzed, hogy átölel, és ettől az öleléstől te is élővé válsz. És hirtelen a világon minden a legnagyobb rendben van.

Ha csendben figyelsz.

Csak egy kicsit.

Hallod?