Csönd

Érezted már azt, hogy olyan szépség tárul eléd, hogy a szavad is elakad? Megpillantod a csodás, vibráló színekben játszó naplementét, az erdei sétád alatt élénk madárcsicsergés kúszik a füledbe, a cukrászdában a habos sütemény édes íze szétolvad a nyelveden vagy a kedvenc versed szavai megérintik a szíved.

Mit teszel ekkor?

Hagyod, hogy mindez eljusson hozzád? Átveszed az ajándékot? Forgatod a kezedben örömmel? Lelkesen csomagolod ki, vagy lassan, a papírra is vigyázva? És aztán gyönyörködsz-e benne teljes szíveddel?

Hagyod, hogy a béke és nyugalom rád telepedjen? Megengeded magadnak, hogy túlcsorduljon a szíved a boldogságtól, hogy mindezt átélheted? Érzed a hálát azért, hogy ennyi szépségben bővelkedő világban élsz?

Észrevetted már, hogy ilyenkor feleslegessé válnak a szavak, sőt, a lelked csendre vágyik?

És ha mindezt felismered, megadod magad a csendnek, és magadnak megadod a csendet?

Vagy rohansz tovább, folytatod a hadarást és egy pillantással, egy bólintással vagy egy hümmögéssel elintézed, amit tapasztal(hat)sz?

Ha csendben vagy, mindent élesebben látsz, mélyebben érzel, tisztábban hallasz. Mindent. Tisztábban hallod saját belső hangod, mélyebben átérzed az örömöd, élesebben látsz rá magadra és az életedre.

És tudod, mit tapasztalsz még, ha elcsendesedsz?

Szabadságot, ugyanakkor óvó szeretetet. A végtelent és a parányit. A Mindent és a Semmit. Erőt és nyugalmat. Rendet – kívül és belül.

Ha csöndben vagy, magával az Élettel találkozol. Összemosolyogtok, megsimogatja az arcod és melegséggel tölti el a szíved. Érzed, hogy átölel, és ettől az öleléstől te is élővé válsz. És hirtelen a világon minden a legnagyobb rendben van.

Ha csendben figyelsz.

Csak egy kicsit.

Hallod?