Töltekezés

A legtöbb ember azt vallja, hogy a kiégés elkerülésének érdekében szükségünk van töltő programokra, arra, hogy kiszakadjunk az adott környezetből és a rutinból. Az új élmények, a barátokkal, családdal, a természetben töltött idő feltölti az energiakészleteinket, megújítanak minket és az életszemléletünket. Amikor már az erőd fogytán vagy, amikor már igazán örülni sem tudsz semminek és legszívesebben egy hónapra magadra húznád a takarót, akkor jönnek jól az ilyen mentőövek. Tudatos életet élve persze el sem jutunk eddig az állapotig, mert akkor a szusszanásnyi szüneteket betervezzük az életünkbe; folyamatosan szervezünk magunknak kikapcsolódást az állandó mókuskerék helyett.

A másik oldalról a csapból is az folyik, hogy egy életed van, éld! Mit ér az életed élmények, tapasztalások, kalandok nélkül? Hiszen így nem is élsz, csak vegetálsz! Hú, de rosszul csinálod a dolgaidat! Menj el világot látni, légy szerelmes gyakran, gyere ki a „szabihídra”, nem érdemes kihagynod ezt a nagy spirituális energiával rendelkező helyet, járj hetente moziba, találkozzunk egy fröccsre, ruccanjunk le a balcsira csak egy napra, nézd, milyen jó tanfolyamot találtam! A sor a végtelenségig folytatódik.

Mindez rendben is van. Szükség van a szünetekre, és az élet élve jó.

De mi van a kettő között?

Mi van akkor, ha elszámítottad magad, és annyira túlhajtottad a szervezeted, lemerültél szellemileg és kimerültél érzelmileg, hogy már élni sincs erőd? Mi van akkor, amikor eljutottál abba a stádiumba, hogy már csak vonszolod magad, és szó szerint minden nap a túlélésre rendezkedsz be?

Ekkor jön a jó tanács, hogy mozdulj ki egy kicsit, tedd félre az életed eseményeit, csinálj programokat, mert attól új erőre kapsz. És te mész, és csinálod. Most minden szabadnapodra jut egy jó program, és tényleg jók. Élvezed, amíg tart. Közben persze ásítozol és küzdesz, hogy nyitva tartsd a szemed, de most jó. Az esti program éjszakába nyúlik, másnap pedig minden feladat a te nyakadba szakad a munkahelyen. A következő szabadnapodon elutazol. Csodás tájakon jársz, nem győzöd beinni a látványt, feldolgozni a csodákat, melyekben részed van. Valóban, csodát látsz. Leülnél, hogy befogadd, hogy feltöltsd magad vele, hogy elmélázz az életen, Univerzumon, magadon, akármin, de az események pörögnek, az emberek megállás nélkül ontják magukból az életük fontos történéseit, és nincs csend, csak állandó zaj vesz körül, és beléd ég. Az este megint éjszakáig tart, és hogy, hogy nem, hajnalban kipattan a szemed, mert megszoktad. Megint nem pihentél, de nem baj, az élet úgy jó, ha zajlik, menni kell tovább. És ez így megy hetekig. Munka és szórakozás. „Kikapcsolódás”, de vajon tényleg kikapcsoltál? A tested továbbra is fáradt, sőt. Nem tudod befogadni a töltő energiát sem, mert nincs időd megállni és megpihenni egy kicsit.

Lemondasz egy programot, mert ismered magad és tudod, hogy jelen körülmények között az amúgy valóban éltető kirándulás után te valószínűleg megbetegednél, mert az már túl nagy erőfeszítés volna a testednek és az immunrendszerednek. Tudod, mert már tapasztaltad. Te ismered a határaidat. Más persze nem, és jön a kritika, mert kihagytad a programot. Az már a te dolgod, hogy felveszed-e, vagy sem.

Szóval, amikor rájössz, hogy a nagy élni akarás és a töltő programok közepette végképp lenulláztad magad minden szinten, mondasz-e nemet? Mered-e azt mondani, hogy ezt most kihagyom, de ősszel, amikor kicsit elcsitulnak a dolgok és a hőguta veszélye sem fenyeget, szívesen elmennék veled kirándulni. Szívesen megyek moziba, színházba, étterembe, forró csoki felett beszélgetni, csak úgy lenni.

Felfogjuk, hogy mindannyian mások vagyunk? Felfogjuk, hogy mindannyian különböző módon működünk? El tudjuk fogadni, hogy ami az egyik embernek energizáló kikapcsolódás, az a másiknak a határai semmibe vétele?

Igen, neked kell tudnod, mikor elég, mikor mondj nemet, azt viszont a másik embernek volna jó tudnia, hogy te azt komolyan gondolod, és nem csupán kifogásokat gyártasz.

Valóban, van, akit a pörgés, az élmények és jövés-menés éltet, és van, akinek napokig tartó bekuckózásra és semmit tevésre van szüksége ahhoz, hogy visszanyerje az erejét. Legalábbis időnként. Máskor jót tesznek a lelkének a programok, ha abban valóban van esélye elmélyülni, de ez már egy másik téma.

Szóval, ismerjük meg magunkat, a határainkat, és tudjuk, mikor érdemes igent mondani, és mikor jobb visszavonulni. Az egyensúly a lényeg. Meg az elfogadás. És még sok más eszme, amit többnyire sajnos nem tartunk szem előtt.

De most rohanok, mert ma még három helyen kell megmutatnom magam, és már most ömlik rólam a víz. És közben arra gondolok, hogy mennyit kell aludnom még októberig, amikor újra szívesen leülnék veled (is) beszélgetni, forró csokizni, mozizni, színházazni, kirándulni, ebédelni, csak úgy lenni.

Csak úgy lenni.

(Képek forrása: Pinterest)