Időzítés

Érdekes az élet rendezőelve, az, hogy mit, mikor tesz elénk, mikor enged bizonyos dolgokat megvalósulni, legyen szó a legbanálisabb dologról. Akár egy sorozat befejezéséről, amire legalább egy hónapja készülök, de valahogy nem akart összejönni. Most már persze értem, miért. Még nem álltam készen arra, hogy őszintén beleéljem magam a következő témába. Ami azt illeti, bőven van még mit meditálnom rajta, de már legalább nem utasítom el zsigerből a felvetést. És hogy mi az a téma, amin, úgy érzem, érdemes elgondolkodnom? Az anyaság. Amivel életében legalább egyszer minden nő komolyan számot vet – a szerencsések pedig szívből érzik, tudják a választ, már a legelső alkalommal, amikor nekik szegezik a kérdést: mikor szülsz gyereket, egyáltalán, szülsz-e gyereket, és ha nem, miért nem?

Itt most nem politikára, és nem „a nőnek a konyhában a helye”, „a nő dolga a gyermeknevelés” felkiáltásokra gondolok, hanem a nők belső világára, saját magukkal folytatott vitáikra, önmagukkal kötött alkuikra, meghozott döntéseikre, vagy épp meg nem hozott döntéseikre, melyeket olykor – valószínűleg inkább többször – a megbánás követ.

Mert a legtöbben azt sem tudjuk, mit kezdjünk a saját életünkkel, így gondolni sem akarunk egy másik életre, mely tőlünk, a döntéseinktől, rátermettségünktől, a szívünk nyitottságától és nem utolsó sorban a lehetőségeinktől függ.

Sokan azért nem akarnak gyereket, mert még élni szeretnének, szórakozni, szerelmesnek lenni, magukkal foglalkozni, szülni meg majd ráérnek idősebb korukban, amikor kiélték magukat és lehiggadtak. Mert az a harmincon túli, negyvenes korosztály sajátja, nem igaz? Sokszor még az övék sem.

Aztán vannak, akik karriert akarnak csinálni, bebizonyítani, hogy nőként is megállnak a lábukon és érnek annyit, mint bármelyik sikeres férfi. Mások ugyanezért tanulnak élethosszig – ami természetesen fontos, hiszen a jó pap holtig tanul –, diplomát diplomára halmoznak, tanfolyamokra járnak, mégsem érzik magukat egésznek, késznek soha. Ebbe az életformába sem mindig fér bele egy – pláne több – gyerek.

Előfordul, hogy egy nőt a félelem tart vissza az anyaság vállalásától. Félelem attól, hogy vajon jó anya lenne-e, vajon jó géneket adna-e át, vajon van-e benne elegendő szeretet önmagának, egy férfinak és egy vagy több gyereknek, vajon nem ülteti-e át a gyerekbe is a komplexusait, a saját szüleitől látott és megtanult téves rendszereket? Annyi minden mehet félre.

Az anyagiakról sem szabad megfeledkezni, hiszen hogyan vállalhatnánk gyereket, ha saját magunkat sem tudjuk eltartani? Ha nem is akarjuk elkényeztetni, azért nyomorban felnevelni sem szeretnénk a gyerkőcöt. Nem akarunk napról napra élni, sakkozni a csekkel meg a pelenka vásárlásával, esetleg a rezsi és a bérleti díj csúsztatásával. Ez egy nagyon is reális probléma, bár arra is láttam példát, hogy egy egyedülálló anya segítség nélkül boldog gyereket nevelt fel, pedig olykor szó szerint küzdött a megélhetésért.

És persze ott a nagy mumus: a tökéletes férfi és apa kérdése. Amíg nem érezzük azt, hogy megtaláltuk az igazit, hogyan is vállalhatnánk gyereket? Egy link pasinak, valakinek, aki maga is gyerek még és csak a szórakozáson jár az esze, olyan embernek, aki esetleg minket is terrorban tart, vagy nem szeret annyira, mint az alkoholt, a világért sem szülnénk, nem igaz? A háttérről, a külsőről, egyéb kritériumokról már nem is beszélve! Kinek mi a fontos. De vajon létezik az a bizonyos Mr. Tökély? Sokan rá várva tékozolják el az éveiket, aztán rájönnek, hogy jó lett volna Pistával családot alapítani, mert ő igazán szeretett, imádta az unokaöccseit, segített a házimunkában és elviselte a hiszti rohamokat is. Igaz, hogy nyaralni nem mindig tudtunk elmenni, mert sokat gürizett az önerőért, a haja korán hullani kezdett és a családját sem vállalnám büszkén, de Pista, ő jó ember, és jó apa lett volna, a tenyerén hordozott volna minket. Nem igaz? De az a hajó már elment. Ő most egy szerencsés nő boldog férje, és két kislány büszke apukája. Nyögik a hitelt, és csak két-háromévente nyaralnak, de a szemük csillog.

Ilyen ez. Meg még sokféleképpen másmilyen.

Az idő viszont szalad, egyikünk sem lesz fiatalabb. Én sem.

Kislányként azt gondoltam, mostanra jó állásom, szerető férjem és legalább két gyerekem lesz, és ez boldoggá is tesz. Nem így lett. És ez csak rajtam múlott.

A fenti kifogásokból többet én is rendszeresen szajkóztam, és némelyiket ma is tartom. A húszas éveim elejétől az is a meggyőződésemmé vált, hogy nem szülök gyereket. Szívósak ám a kifogások, mert a szívem mélyén azért még élt az idilli kép egy boldog családról, de mestere vagyok az elfojtásoknak…

Harmincon túl meg jön az újabb mantra, hogy már túl késő, időm sincs, és ha össze is jönne, nem a nagyanyja akarok lenni a gyerekemnek. Ja, a pasikról meg tudatosan nem veszek tudomást, nem hogy álompasik/szőke hercegek kergetnének! Se kopaszodó, se devizahiteles. J

Szóval, a nyaralásom előtt nagyon szerettem volna befejezni a Szex és New York sorozatot, de valahogy nem jött össze. Aztán két hete elmentem nyaralni, és ott szinte mással sem találkoztam, csak kisgyerekes családokkal és jóképű pincér fiúkkal. Talán az első parton töltött napomon történt, hogy a vízből kifelé jövet elmentem egy nyugágyon fekvő apuka mellett, aki a kisfiát tartotta a kezében. A kiskölyök rám vigyorgott, kitárta felém a karját, én mosolyogva odanyújtottam, és ő elkapta az ujjamat, de úgy, hogy el sem akart ereszteni. Jó érzés volt.

Aztán még napokig bámultak és mosolyogtak rám a karonülő kisfiúk, és ez elindított bennem valamit.

És tudjátok, hogy miről szólt a Szex és New York soron következő része, amit végre sikerült megnézem? Arról, hogy a 38 éves Carrie szeretne-e anya lenni. Talán nem, de legalább elgondolkodott rajta.

Ahogy én is.

Még van jó tíz évem, hogy összetalálkozzak a magam Pistájával (talán egy szőke vagy barna herceg is megadatik, ki tudja?), felismerjem, hogy jó dolgom van mellette, elengedjem a kis félelmeimet, és szüljek egy focicsapatra való gyereket. Vagy csak egyet.

Akkor is, ha addigra a nagyanyjának is beillenék.

Tíz év múlva megírom, hogy sikerült-e. ;)

Ti hogy álltok az anyaság kérdésével? Van már gyerek, vagy ti is halogattok? Ha van, nehéz volt a döntés, vagy egyértelmű volt ez a lépés? Mi van a buktatókkal? 

(Képek forrása: Pinterest)