Figyelem

Nem tudom, ti mit tapasztaltok, de én azt vettem észre, hogy manapság egyre kevésbé vagyunk jelen. Nem vagyunk jelen a saját életünkben, a beszélgetéseinkben, a szívünkben, az étkezéseink során, zenehallgatás közben, az utcát róva, még a vécén sem. Nem vagyunk jelen a pillanatban, a mostban. Nevezhetjük ezt jelenlétnek, figyelemnek, elmélyülésnek, akárminek; a lényeg változatlan: nem mondhatjuk a magunkénak. Nem csak folyamatosan – ami amúgy is akkora tudatosságot kívánna meg, amivel nagyon kevesek rendelkeznek, ha egyáltalán –, de pillanatokra sem.

„Az, hogy milyenné válik az életünk, attól függ, mennyire vagyunk képesek a dolgoknak örülni, gyönyörködni bennük. Ehhez pedig az kell, hogy figyelmesen nézzük a világot.” (Julia Cameron – A művész útja)

Több kulcsszó is van ebben a két sorban. Örülni az életnek, gyönyörködni a dolgokban és eseményekben, figyelmesen nézni a világot. Közülünk ki teszi meg mindezt? Ki figyel igazán? Észrevesszük egyáltalán, mi történik körülöttünk, velünk, bennünk? Rácsodálkozunk a világ szépségére, meglátjuk a véletlenül elénk került épület falán a táblát, mely azt hirdeti, hogy Dickens többször is megfordult ott, és tudunk örülni a szerencsének, hogy odavitt a busz, amiről „véletlenül” le kellett szállnunk? Befogadjuk a természet szépségét, egy könyv üzenetét, a zene ritmusát és dallamát, az épületek különlegességét? Ehhez persze látnunk kell, nem csak nézni, értelmezni, nem csupán átfutni a sorokat, beleélni, nem csak a háttérbe szorítani a melódiát, és fel kell nézni, miközben sétálunk, nem rohanni és a telefont nyomkodni. Az sem árt, ha rájövünk, hogy a pillanat elszáll, a nap most megy le vagy kel fel, és mire befejezem a mondatot, talán már nincs is. A lehetőségek száma végtelen, addig, amíg élünk velük.

„…egészséges gondolkodásmóddal bármilyen élet élhető, az egészséges gondolkodáshoz pedig az kell, hogy nagyon figyeljünk mindenre.” (Julia Cameron – A művész útja)

Mikor történt meg veled utoljára, hogy behunyt szemmel élvezted a melengető napsugarakat (a strand nem ér)? Mikor mélyedtél el utoljára annyira egy színdarabban, hogy észre sem vetted, de te is ott voltál a színpadon, benne a jelenetben, szívedben a szereplők érzéseivel, fejedben megannyi gondolattal, torkodban gombóccal? Mikor figyeltél utoljára annyira a beszélgetőpartneredre, hogy valóban értsd, amit mondani akar, az érzéseit, és mikor láttad utoljára a szemében a csillogást, mert olyasmiről mesélt neked, ami őt boldoggá vagy izgatottá teszi? Mikor néztél utoljára igazán a szemébe, az arcába, mikor figyeltél utoljára a hangszínére, arra, hogy amit mond, összhangban van-e azzal, amit a testbeszéde üzen? Erre csak akkor vagyunk képesek, ha beszélgetés közben nem csak a saját gondolatainkkal, vagy a találka utáni teendőinkkel vagyunk elfoglalva. Ehhez ott és akkor, abban a pillanatban, azzal az emberrel kell lennünk, teljes mértékben jelen, minden figyelmünkkel felé fordulva.

„A figyelem jutalma mindig valamilyen gyógyulás.” (Julia Cameron – A művész útja)

Mikor engedélyezted magadnak utoljára, hogy belemerülj a saját érzéseidbe? Egyáltalán felismered, hogy valami megérint? Hagyod kibontakozni az érzéseidet? Megvizsgálod őket? Mi áll a hátterükben, mi váltotta ki őket és milyen hatással vannak rád és az életedre? Hagysz nekik teret, megéled őket, vagy egyszerűbb félresöpörni mindet és tudomást sem venni róluk? Arra gondoltál már, hogy ha nem vagy tisztában az érzéseiddel, nem is vagy képes tudatosan kormányozni az életedet? Nem tudod feldolgozni az életed eseményeit, a hatásokat, amelyek nap mint nap érnek, és így mentális, érzelmi, lelki, valamint ebből fakadóan kapcsolati problémáid adódhatnak? Nem tudsz jó döntéseket hozni, átlátni, mire vágysz igazán, miben kellene erősödnöd, vagy mit kellene elengedned, hogy teljesebb, örömtelibb életet élhess.

„Érdeklődj az élet iránt, jól figyeld meg, amit látsz; embereket, tárgyakat, irodalmat, zenét – a világ tobzódik a kincsekben, nyüzsögnek benne a bámulatos lelkek, az érdekes emberek. Feledkezz meg magadról.” – Henry Miller

Legyünk jelen, figyeljünk, fogadjuk be az életünk eseményeit, szépségeit! Érdeklődjünk, akarjunk tartalmasan élni a felszínesség és a rohanás helyett, lássunk, gyönyörködjünk, örüljünk, filozofáljunk, értőn hallgassunk, ismerkedjünk, kapcsolódjunk!

Szeressünk! Élni, lélegezni, ízlelni, érzékelni, tapasztalni, megérteni, átérezni, simogatni, sírni, nevetni, dalolni, mozogni, pihenni, szeretni.

Figyeljünk!

Lássunk!

Érezzünk!

ÉLJÜNK!

–        Mert a lehetőségek száma végtelen, ám az idő(nk) véges. –